Jegyezzük meg ezt a nevet, ízlelgessük, mert Deni egészen bizonyosan részese nemcsak a jelen, de a jövő művészetének is, melybe már egészen korán beírta a nevét. Bizonyos értelemben az útja elején jár, más tekintetben azonban jó ideje már a saját útját járja. Első kiállítása már az általános iskolai évei alatt megmutatta, érdemes Rá odafigyelni. Talán a felületes olvasó könnyedén jellemezné útját természetesen kijelöltnek tudván, hogy nagyapja fotóművész s ez a véna anyai ágon öröklődik a családban, ám ez cseppet sem ennyire egyértelmű. Az affinitás avagy a tehetség csupán az első és szükséges összetevője annak, akivé mára vált.
Deni, bár egyáltalán nem terelték őt erre az útra, már egészen kisgyermek korában érezte azt az erős affinitást és elánt önmagában, ami határozottan – makacsul vitte Őt a saját maga által kijelölt úton. Nem volt hát kérdés, hogy egészen egyedi, zseniális látásmódja, egyéni stílusa egy NIKON géppel a kezében nem ismer határokat. Hogy ebben autizmus spektrumzavara segítette őt avagy nehezítette? Nem tisztünk erre válaszolni, de nem is célunk, egyszerűen élvezzük alkotásai sajátos – bravúros látásmódját nemcsak a fotóművészetben, hanem egyéb alkotóművészeti ágakban is, melyekben megméreti önmagát és sikert sikerre halmoz. Édesanyja nemcsak a szövetségese, barátja, hanem mindaz a csendes erő, ami Deni számára biztosítja a mindennapok biztonságát, nyugalmát, izgalmát az élethez és az alkotáshoz.